A korábbi évekhez hasonlóan a Free Fest-Total2009 Undreground Jamboree célja, hogy az underground fiatalokat, mint mi, széles körbe bevonva megszervezzük egy többnapos zenei rendezvényt. Hiszünk benne, hogy a fiatalok képesek megszervezni, lebonyolítani saját színterük részére egy kulturális rendezvényt. A zenei programok mellett fontosnak tartjuk, hogy a közönséget és civil szervezeteket ismertessük meg egymással (állat - környezetvédelem, drog prevenció, közösségi rádiózás stb.), és ezzel alternatív utakat mutassunk be. Továbbá undergound kiállítás keretében ismertessék meg kultúrájukat az érdeklődőkkel. Lehetőséget biztosítsunk 44 hazai, és külföldi zenekarnak, akik nagyobb hazai fesztiválokon nem kapnak fellépési lehetőséget, hogy több száz ember előtt bemutatkozzanak. A külföldi előadók bevonásával különböző országok (Belgium, Franciaország, Hollandia, Kanada, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia) fiataljainak kultúráját megismerjék.
Létezik ma egy úgynevezett underground fiatalokból álló ifjúság, akikkel senki sem foglalkozik. Akik főként punk, hardcore, ska zenét hallgat, és a megszokott kispolgári élettől eltérő alternatív életvitelt élnek. Érzékenyek, és fogékonyak az új dolgok iránt, az állat-, környezetvédelemre, az emberi jogokra, és tevékeny részese kíván lenni saját életének a megszervezésében.
A feladatokba való részvétel bárki számára nyitott, szabad volt.
A feladatokba bekapcsolódott fiatalok megismerhették a rendezvény szervezésével kapcsolatos munkákat, szabályokat, törvényeket, kapcsolódó szervezeteket.
Koordinátorok száma: 5 fő
A munkákba bekapcsolódók száma: ~30
A bekapcsolódó fiatalok iskolai tanulmányaik, illetve máshol szerzett (pl.: otthon, szakkörök) tudásukat kipróbálhatták. Bannereket, logókat terveztek, készítettek. Szerkesztették az oldalt, híreket írtak. Web design-t terveztek, készítettek.
Koordinátorok száma: 1 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~10 fő
A fiatalok megtervezték, és elkészítették a rendezvény szórólapját, plakátját. Mivel a mai informatikai világban fontos a számítógép ismeret mellett a különböző programok ismerete, így ebben a műveltben a rajzprogramok használatával ismerkedtek meg, illetve gyakorolhatták korábbi tudásukat.
Koordinátorok száma: 1 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~5 fő
A rendezvény házirendjét több nyelvre lefordították a fiatalok, amiket az adott ország egy, egy képviselőjével ellenőriztettük, és a külföldi zenekarokkal történő levelezésekbe bevontuk, így visszajelzést kaptak a résztvevők, hogy az életben mennyire tudják hasznosítani az iskolapadban szerzett tudásukat.
Koordinátorok száma: 2 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~10 fő
A fiatalok elkészítették a fesztivál beharangozóját. Felmérték, hogy melyik internetes portáloknak érdemes elküldeni. Hol érdemes hirdetni.
Koordinátorok száma: 1 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~15 fő
Ebben a műveletben ismerkedtek meg a bekapcsolódok, hogy milyen "helységek" kellenek egy rendezvény lebonyolításához. Részt vettek a helyszín megtervezésében, kialakításában. A rendezvény a komáromi a Csillag Erődben lett megrendezve, ahol meg kellett vizsgálni az épületek statikai állagát, színpadot kellett tervezni és építeni. Továbbá meg kellett tervezni a mozgó wc-k mennyiségét, helyét, és a ruhatárat, értékmegőrzőt, zenekari várót, kiállító helységet kialakítani.
Koordinátorok száma: 2 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~40 fő
A rendezvény lebonyolításának megtervezésével megismerkedtek a fiatalok, hogy mire van szükség a lebonyolításra (pl.: bejelentések megtétele, kivonulási terv elkészítése, színpadmesteri tevékenység, értékmegőrző és információs pult működtetése, kiállítás előkészítése, plakátok, fanzine-ok, fényképek kihelyezése, takarítás, hangosítás). A tervezést követően a fesztivál ideje alatt a tervezett feladatok ellátása.
Koordinátorok száma: 5 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~100 fő
A fesztivált követően a helyszínen nagytakarítást végeztünk.
Koordinátorok száma: 3 fő
A munkába bekapcsolódók száma: ~15 fő
Azzal, hogy a fesztivál megszervezésébe, lebonyolításába bármikor szabadon be lehetett kapcsolódni a fiatalok szívesen csatlakoztak, ezáltal újabb területeket ismertek meg. Az interneten folyamatosan közzétettük az egyes lépéseket, így olyanok is elméleti profittal gazdagodtak, ami hozzásegítheti Őket, hogy később a saját rendezvényeiket meg tudják szervezni. A tényleges munkába bekapcsolódók gyakorlati tapasztalattal gazdagodtak. De talán nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy a fiatalok bebizonyították, hogy képesek gyakorlatilag nemcsak, hogy bekapcsolódni, hanem az elejétől a végéig lebonyolítani egy olyan nagyszabású rendezvényt, ami több napig tart, és naponta a zenészekkel együtt ~800 embert vonz. A fiatalok a fiataloktól, a saját közegükből jött srácoktól szívesen fogadták a drog prevenciós anyagokat, felvilágosítást. A közvetlen hangulat, a közös munka lehetőséget teremtett, hogy őszinte beszélgetések, viták alakuljanak ki a megelőzéssel, a használattal, és leszokással kapcsolatosan. Idei legnagyobb eredményünk, hogy sikerült megszervezni az elmúlt 20 év undergound koncertplakátjaiból, fanzine-jaiból, és fényképeiből egy komplex kiállítást. Csodálatos érzés, hogy a fesztivál segítségével Európa számos országába el tudjuk juttatni gondolatainkat, kultúránkat, és a szomszédos országok fiataljaival történő barátságokkal járulhatunk hozzá a nemzetek békés együttéléshez.
A rendezvény sikerén felbuzdulva 2010-ben is szeretnénk megrendezni a fesztivált, ahol már bevált programokat megtartva (pl.: kiállítások) újabbakkal kiegészülve bővíthetjük kulturális tevékenységünket.